Patakként rohanó világunkban mintha végzetesen futszaladunk kicsikocsin vízöntő korunknak szívmelengető és értelemborzoló kebelébe egyenesen, dindondiridongó olykor meg-megállunk és elálmélkodunk mélázván a fű növését neszelve, zenteát kortyolgatva szünetelünk egy meghitten, meghatóan megihatóan édesded kortynyi pillanatig, hogy azután újult erővel és csakígytovább hajtsdmegnelazsálj a következő megállóig, végállomásig vagy legyen csak kitérőig, akár az egysínű villamos egykoron, ahogy ott állt a kalauz a stafétabottal az ellenjáratra, úgy mi is a napi bölcsességre várunk. Hát tessék.